Élet az Aegonnál

Az Aegon Magyarország CSR tevékenysége

Az Aegon Magyarország mintegy 25 évvel ezelőtt határozta meg a társadalmilag fontos ügyek támogatási filozófiájának irányvonalait, amelyeket azóta következetesen végig is visz. Célunk az olyan programok, kezdeményezések felkarolása, amelyek kevésbé részesülnek állami támogatásban.

Kiemelten segítjük a kulturális projekteket, ezen belül is a kortárs művészeteket, az oktatással, képzéssel kapcsolatos kezdeményezéseket, valamint részt vállalunk karitatív jellegű segítségnyújtásban is. A támogatott művészek, szervezetek és intézmények köre természetesen időről időre változik, igazodva a vállalati struktúrához, valamint az üzleti célokhoz.

Az Aegon Magyarország társadalmi felelősségvállalási tevékenysége számos elismerésben részesült: megkapta a NIOK „Az év adományozásban élenjáró gazdasági szervezete” díját, a Fehér Rózsa díjat, a Summa Artium „Kortárs művészetért” díját, a Kreatív különdíját, stb.

Aegon Művészeti Díj

A kultúratámogatási program keretében az Aegon Magyarország 2006-ban jelentős összegű kortárs művészeti díjat alapított Aegon Művészeti Díj néven, amelynek elsődleges célja, hogy elismerje a magyar irodalmi élet kiválóságait. A díjat tekintélyes szakmai zsűri döntése alapján élő magyar írónak ítélik oda az előző évben született, kiemelkedő magyar szépirodalmi teljesítményéért.

Az elmúlt években nem kisebb művészek munkáját ismerték el, mint – többek között – Spiró György, Péterfy Gergely, Grecsó Krisztián, Barnás Ferenc, Térey János. Az Aegon Magyarország támogatói filozófiája szerint azonban nagyon fontos az is, hogy a kortárs magyar irodalom ne csak a hazai irodalmi élet belügye legyen, hanem eljusson a széles, értő közönséghez, mindenekelőtt a fiatalokhoz. Éppen ezért a Magyartanárok Egyesületével összefogva kész oktatási csomagokat, óravázlatokat állítottak össze, amelyek segítségével a tanárok a diákok kreatív bevonásával, a legmodernebb tanítási eszközöket használva hozhatják közel az irodalmat a fiatal generáció tagjaihoz.

Az Aegon Művészeti Díj és az ahhoz kapcsolódó események korábban szinte elképzelhetetlen publicitást és pozitív társadalmi visszhangot eredményeztek a cég számára. Az Aegon neve összekapcsolódott egy olyan magasszintű értékteremtő kulturális támogatói szerepkörrel, ami tovább erősíti a vállalat imidzsét.

Tovább az Aegon Művészeti Díj honlapjára

Az oktatás támogatása

Az oktatással, képzéssel kapcsolatos programok között kiemelt helyet foglal el az Aegon Pénzügyi Akadémia, amely online rövidfilmekkel, pénzügyi személyiségteszttel, ingyenes internetes kurzussal és e-könyvvel is segíti az eligazodást a mindennapi pénzügyek területén. Irányt mutat a pontos tervezéshez, kiindulópontot ad az egyéni élethelyzetekhez igazodó eszközök megválasztásához, és segíti a tájékozódást a befektetések bonyolult piacán. Egy, az Akadémia honlapján elérhető önismereti tréningen keresztül pedig saját pénzügyi magatartásunkat, szokásainkat is jobban megérthetjük.

Tovább az Aegon Pénzügyi Akadémia honlapjára

Aegon Országos Kármegelőzési Program (OKP)

Az Aegon Magyarország 2013-ban az Országos Rendőr-főkapitánysággal, a Magyar Tudományos Akadémiával, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és az Országos Polgárőr Szövetséggel együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy tájékoztató kampányt indít a kármegelőzést segítő információk minél szélesebb körű terjesztésére.

Az Országos Kármegelőzési Program azóta is tart, és a többi között elnyerte a European Excellence Awards pénzügyi kategóriájának fődíját. Ez Európa legjelentősebb PR- és kommunikációs versenye, de nem hiányoznak a hazai elismerések sem: az OKP ugyanis az elmúlt években megkapta a PR Szövetség Sándor Imre-díját és a CSR Hungary díjat is.

A rendőrséggel és a polgárőrséggel folytatott együttműködés eredményeképpen “Házhoz megyünk” címmel évente országjárásra is elindulnak a szakemberek, hogy lakossági fórumokon válaszoljanak a biztonsággal kapcsolatos kérdésekre. Mivel az Aegon Magyarország számára kiemelten fontos, hogy a kármegelőzéssel minél fiatalabb korban megismerkedjenek a gyerekek, „Együtt a biztonságért!” néven online vetélkedőt is szerveztek általános iskolák felső tagozatos diákjainak.

Tovább az Aegon Országos Kármegelőzési Programjának honlapjára

Karitatív tevékenység

Az Aegon Magyarország CSR stratégiájának fontos része, hogy a kollégákat is bevonja a támogatási programokba. A cég 2010-ben csatlakozott először a Baptista Szeretetszolgálat által indított „Tízezer gyermek karácsonya akcióhoz”, amely az elmúlt években a legnépszerűbb adománygyűjtő akcióvá vált. Az Aegon dolgozói évente 800-1000 cipősdobozzal járulnak hozzá a hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyához. Az akciót nem a felsővezetés, hanem a munkatársak kezdeményezték, ők maguk csomagolják az ajándékokat, és minden dobozba személyre szóló jókívánságokat is írnak.

Ezen kívül az Aegon dolgozói minden évben – szintén hagyományszerűen – részt vesznek egy különleges csapatépítésen. A Globális Önkéntes Nap keretében több oktatási intézmény, nyári tábor épületei, udvara, kertje szépült meg.

Sport, egészséges életmód támogatása

Az Aegon Magyarország 2016 óta támogatja a Magyar Kézilabda Szövetség munkáját. A biztosítási szakma és a sport között számos közös érték található. Ilyen például a folyamatos szakmai fejlődés fontossága, a kitartás, de az egészséges életmód is. Ezeket az értékeket e támogatás révén is szeretné erősíteni az Aegon Magyarország.